Igen, tudom, tényleg képes voltam ellőni egy ilyen szóviccet. Botrány. De nem lehetett kihagyni. És különben is: talán ez a legfrappánsabb, ami Janne Teller: Semmi című regényéről elmondható.
Egyébként tényleg: mindegyik egyszerre. Egy kicsit. És a szenzációhajhászás ellenére valóban mindegyik jellemzi a regényt a maga módján.
„Semminek sincs értelme. Ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” - ezek a regény első mondatai. Velős. Rögtön a lényegre tér, semmi előjáték, aminek ugye szintén megvan a maga varázsa. Az egész műre ez jellemző: rövid, tömör, gyorsan pörgő cselekmény. És valahogy egyszerű. Nem rossz értelemben: nem profán, nem bugyuta, nem nyelvileg sivár. Mégis egyszerű: nem bonyolítja túl sem a cselekményt, sem a leírást. A kisméretű, nagy margós lapokat csak pörgeti az ember: egy fél délután alatt a végére lehet érni. De ennél azért tovább köti le a gondolatainkat.
A téma meghökkentő, de a tartalom és a cselekmény mégis teljesen természetesen következik belőle: egy nap Pierre Anthon, a nyolcadikos diák feláll az órán és a fent idézett szavak kíséretében kivonul az osztályteremből. Ez a kivonulás pedig olyannyira jól sikerül, hogy vissza se tér oda. Az incidens igen nagy hatással van az osztálytársakra, akik különböző terveket szőnek, hogyan lehetne meggyőzni Pierre Anthont, hogy valaminek mégiscsak van értelme. Több sikertelenségbe fulladt és elvetett ötlet után jutnak el a megfelelőnek tűnőhöz: létre kell hozni a Fontos Dolgok Halmát. Ezért az osztálytársak, a legnagyobb titoktartás mellett, elkezdik megfigyelni egymást: kinek mi a legfontosabb az életében; kinek mi a gyengéje? És szépen sorjában mindenkit felszólítanak: adja be a megnevezett dolgot. És a követelések célba találnak: mindenkinek valami olyasmitől kell megválnia, amit igazi veszteségként él meg.
Spoiler
A gyerekek logikája egyébként zseniális. Gyakorlatilag olyan definíció mentén mozognak, mi szerint értelme annak van, aminek elvesztése nehezünkre esik, amit legjobban hiányolunk és gyászolunk. És ahogy nő a halom, úgy lesznek egyre komolyabbak a követelések és egyre veszélyesebb a játék. A bicikli, szandál, horgászbot mellé a halomra kerülnek kék hajtincsek, egy örökbefogadási nyilatkozat, egy imaszőnyeg, egy kiásott koporsó, egy feszület, egy véres, magánál sokkal többet szimbolizáló kendő és egy mutatóujj is...
Miután a helyzet ennyire eldurvul, beavatkoznak a szülők és a rendőrség is. Pont, amikor a történet eléri a tetőpontját, és az olvasó csak arra vár: mit szól mindehhez Pierre Anthon? Kezd ellaposodni a történet, az ember gondolkodóba esik: mit húzza még ennyit a lezárást az írónő? Amikor érdekes fordulatot vesznek a dolgok és egy olyan lezárást kapunk, ami sokkal jobb, mint amire számítottunk. És eljön a korábbra várt beteljesülés is.
Spoiler
A téma és a tartalom, az ötlet jeles, a kivitelezés viszont lehetne jobb is: egy négyes alát tudok megajánlani. De határozottan nem bántam meg a rászánt néhány órát, sőt kifejezetten tetszett.
És ami talán a legjobban jellemzi a regényt: Dániában megjelenése után betiltották, majd kötelező olvasmánnyá tették. Én itthon is elolvastatnám minden gimnazistával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése