Dixit

Nem rég fedeztem fel ezt a kedves kis játékot. Elsőre úgy néz ki, mintha egy beszívott zseni alkotta volna a szabályokat, de a képeket legalábbis biztosan.

Doboz

Persze a valóságban Jean-Louis Roubira gyermekpszichológus tervezte, és a kártyákat Marie Cardouat francia festőnőnek köszönhetjük.

Nehéz megfogni, miben is áll a játék különlegessége: a szabályokban, a képekben? Talán az adja a játékélményt, hogy nem egy hagyományos társasról beszélünk, talán az újításai és egyedisége az, ami megragadja az embert még az egymást követő ötödik játszmában is.

De az egész ott kezdődik, hogy levesszük a fedelet, és meghökkenve szembesülünk a játéktáblával, a nyúl-pontjelzőkkel és a kavics-mezőkkel.

A szabályok nem túl bonyolultak, de annál zseniálisabbak - nem véletlenül lett 2010-ben az év játéka (Spiel des Jahres). Első lépésben kiválasztjuk a nekünk tetsző színű nyulat és begyűjtjük a hozzá tartozó, 1-6-ig számozott szavazólapokat, megkeverjük a kártyákat és mindenkinek osztunk hat-hat darabot belőlük.

Nincs meghatározva, ki kezd: egyszerűen az, aki először mondja ki az asszociációját. Ő lesz a mesélő. Kiválaszt egy kártyát és mond róla valamit: egy mondatot, kifejezést, szót - de megbeszélés szerint ez lehet hangutanzás vagy mutogatás is -, és képpel lefelé fordítva leteszi az asztal közepére.

Ezután mindenki választ egy lapot a sajátjai közül, amelyikre szerinte a legjobban illik az elhangzott kifejezés, és képpel lefelé ráteszi a mesélő kártyájára. Ha mindenki rakott, a mesélő összekeveri a kártyákat és egymás mellé felfordítja őket, miközben számozza: 1, 2, 3, 4, 5, 6.

És következik a legizgalmasabb rész: a mesélőn kívül mindenki tippel, hogy szerinte melyik volt a mesélő kártyája. Mindenki előveszi a sorszámozott szavazólapjait, és képpel lefelé leteszi a tippelt sorszámút.

A szavazatok megmutatása után a mesélő elmondja, melyik volt az övé - rendszerint ekkor következik a felháborodás és ujjongás, értetlenkedés és meglepetés.

Természetesen az lép előre, aki eltalálta, meg a mesélő. De persze nem ilyen egyszerű, van benne egy csavar: ha mindenki eltalálta, akkor a mesélő túl egyértelmű volt; ha senki nem találta el, a mesélő túl nehezet mondott. A mesélő egyik esetben sem lép előre, mindenki más ellenben igen.

És hogy még egyet csavarjunk rajta: plusz pontot kap, aki jó volt a megtévesztésben, vagyis akinek szavaztak a kártyájára, mert azt hitték, az a mesélőé.

A körnek vége, jön a soron következő játékos, ő lesz a mesélő, és így tovább.

A mesélőnek tehát meg kell találnia a nyilvánvaló és a kitalálhatatlan közötti egyensúlyt, a többieknek pedig el kell hitetniük, hogy az ő kártyájuk volt igazából a mesélőé. Pár kör után bele lehet jönni :)

És ha azt hinnénk, hogy meg lehet unni, akkor tévedünk: játszhatunk csak filmes utalásokkal, mutogatással, grimaszolással vagy éppen márkanevekkel; mindent lehet, amihez kedvünk szottyan. Ráadásul újabb és újabb varázslatos kártyákkal lepnek meg minket a készítők, hiszen van már Dixit 2, 3, 4 és Odyssey kiegészítő is.

De szabályok ide, díjak oda, a leírhatatlan játékélményt nem adják át a monitoron keresztül. És a társas különlegességét, szürrealisztikus varázsát sem.

Leginkább, talán a képekkel szemléltetni. Igen-igen, beindul a nyáltermelés ^^

Minden egyébről pedig erre lehet továbbtájékozódni.