Nemes Nagy Ágnes: A szörny

Agyvelőm: tó. Hasznos, komoly.
Hullámzik déltől hajnalig,
virágot öntöz, fényt sodor,
s a mélyén lent egy szörny lakik.

Szelíd kis szörny, dícséretes,
a partra néha, félve jár,
körülnéz, iszik, hunyorog,

s kidugott hassal álldogál.

De mostanában szomjasabb.
Jön, s a száján a sűrü lé,
a sűrű holdas éjjelen
 mint holdfény csordul kétfelé.

S mostanában el is hízott,
liheg a csuszamlós kövön,
de önlegyőző szorgalom
nyugtalanítja: egyre jön.

S így gyakran hallom éjszaka
ahogyan illik, nyög, hereg,
s csukladozva a szortyogó,
növő iszapban hentereg.