Ugyan tegnap volt az emigránsok világnapja, de ma teszek a hiányérzetem ellen: Márai Sándorral, a magyar kivándorlók egyik jelképével.
Ugyan ő vonult emigrációba, de hazaárulónak tartott mindenkit, aki itthon maradt. Az írással nem hagyott fel, és hiába élt 1948-tól haláláig külföldön, magyarul írt.
Kivándorolt, hiszen mint született kassai polgár a polgári értékekben és berendezkedésben hitt: a kommunizmusban nem tudott élni, a szélsőjobboldali törekvésekben szintén a kezdetektől nem bízott - ismert Jelvény és jelentés című regénye, amely egy korainak mondható Hitler-beszédet ír le félelmetes pontossággal és előérzetekkel.
Korának egyik legismertebb magyar írója volt. Amikor emigrált, itthon kiirtották műveit és a köztudatból őt magát is. Az 1980-as években már lehetősége lett volna hazai irodalmi megjelenésre, de ezt rendre visszautasította: azzal az indokkal, hogy az államforma demokratikus rendezéséig és demokratikus választásokig semminek a kiadásához nem járul hozzá.
1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott. Ugyanebben az évben indult meg műveinek kiadása. És olyan művekről beszélünk, mint az Egy polgár vallomásai, az Ítélet Canudosban vagy a Zendülők.
És hogy miért nem jött haza? Mert elhatározta, hogy amíg megszállók vannak az országban, nem költözik vissza. És jogosan mondhatjuk: a sors kegyetlen játéka, hogy 1989 februárjában, nem sokkal a rendszerváltás előtt hunyt el.
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon
A tested is emlékezik, mint távoli rokon
Halotti beszéd
/részlet/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése