Ha az ember elmegy moziba, ne legyenek elvárásai: tömeg lesz. Persze ezt az egyszeri ember tudja is, így felveszi a toleráns arcát.
Rezignáltan veszi tudomásul, hogy harmadszorra taposnak a lábára, hogy lökdösőnek, és hogy furakszanak a sorban, a gyerekek meg sikongatnak. Ezek után fel se veszi, ha majdnem kiverik a popcornt a kezéből.
Az egyszeri ember azt is tudja, hogy hamarosan vége szenvedéseinek: csak meg kell várnia azt a 3 percet, amíg beengedik a terembe. Addig is persze le kell szenvednie magáról a kabátot - ami nem könnyű művelet, hiszen tele a keze popcornnal és üdítővel, a vállán meg táska van. És persze minden fotelen ülnek, minden asztal foglalt.
De az egyszeri ember nem adja fel! Kitartásának meg is van az eredménye: hamarosan meglát egy apró asztalkát, aminek a szélén egy annál nagyobb nő ül, kb. 30°-kal megbillentve az asztalkát, hogy két lába nem is éri a földet.
És az egyszeri ember naivan odalép a hölgyhöz: "Elnézést, letehetném ide egy pillanatra a dolgaimat?" - kérdezi előzékenyen.
Mire a nő felháborodva, igen nagy hangerővel: "Nem, mert akkor nem tudok hova ülni!"
És az egyszeri ember annyira meghökken a stíluson és magán a válaszon, hogy szó nélkül sarkon fordul. De közben felötlik benne: "Ember, az egy asztal!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése